Smink
Stílus
Esküvői szolgáltatások
Stílusról és kommunikációról

Őszi-téli trendek 2015-ben
Írhatnék arról, hogy jön vissza a ’80-as évek, hogy ismét megjelenik a bunda, vagy hogy a bársony nagyon menő lesz....

A divatról 2.
A divat meghatározására a legtöbb, társadalommal és/vagy egyénnel foglalkozó tudományág tett már kísérletet. Ezeket is összeszedtem az első komolyabb írásomban…...
Referenciák
Médiamegjelenések
Rólam
A tudás mindig előre visz
2007 óta foglalkozom profi sminkeléssel és 2008 óta stílustanácsadással, de – azelőtt és – azóta is fontosnak tartom, hogy képezzem magam. Tudományos szinten foglalkoztam és foglalkozok az emberek vizuális megjelenésével, a társadalmi szerkezetváltozásokkal, fogyasztói szokásainkkal és a bennünk lejátszódó pszichológiai folyamatokkal, melyek folyamatos megújulásra, változásra és fejlődésre késztetnek minket.
Nem a média ken fel szakértővé, hanem a tapasztalat, amit hosszú évek során eddig szereztem, és az a tudás, amire tanulmányaim alatt és azóta tettem szert.
Az elmúlt 6 évben nem csak ügyfeleim lettek bölcsebbek, hanem én is, mert mára tudom, hogy amikor valaki tudást ad át, valójában mindkét fél tanul. És az így megszerzett pluszt is igyekszem arra fordítani, hogy a maximumot hozzam ki mindenkiből igényeiket, életstílusukat és jövőbeli terveiket szem előtt tartva.
Végzettségek
2007 – Okleveles Divatsminkes
2008 – Okleveles Stylist és Stílustanácsadó
2008 – Intézményi kommunikátor
2011 – Újságíró (Bachelor’s Degree)
2013 – Vizuális kommunikációs szakértő (Master’s Degree)
Stílusosság a sikerért!
Már évekkel ezelőtt azt tűztem ki célul, hogy kortól, nemtől és társadalmi státusztól függetlenül segítsek azokat, akik többet szeretnének kihozni magukból, és ezáltal sikeresebbé kívánnak válni életük bármely területén.
A stílust komplex módon fogom fel, de nem gondolom, hogy a jó külső elégséges a célok eléréséhez. Emellett a folyamatosan fejlesztett kommunikációs készség, az önismeret és a hitelesség mind olyan tulajdonságok, amik egymást erősítve mutatnak be mindenkit. Tudom, hogy a hitelesség megtartásához csak arra lehet építeni, ami bennünk rejtőzik, és tudom, hogy ezeket a mélyen megbúvó értékeket felszínre lehet hozni bárkiből.
Éppen ezért ügyfeleim nem egy sima stílustanácsadáson vesznek részt, nem csak megtanulják a smink eszközök használatát, hanem azt is elsajátítják, hogyan legyenek hitelesek, hiszen ezen áll vagy bukik a sikerünk. A végére pedig nem csak az alkatukkal lesznek tisztában, hanem azzal is, milyen céljaik, vágyaik és lehetőségeik vannak.
Keep Calm and Communicate
A jó kommunikáció igenis hatalmat ad az ember kezébe, és segíti céljai elérésében. Ezt nap mint nap tapasztalom mind a magánéletben mind a munkáimban.
Fő állásban egy turisztikai területre szakosodott IT cégnél vagyok Értékesítési- és marketing manager, emellett pedig a cég ügynökségi divíziójának alapítója és vezetője. Az online kommunikáció és marketingtevékenység sok lehetőséget rejt a for profit és non profit szervezetek számára is, de ugyanúgy saját énmárkánk építésére is használhatjuk.
Hiszem, hogy a külsőségek, a belső tulajdonságaink és megnyilatkozásaink együttesen visznek minket sikerre.